HUSZÁRKONYHA: Fülöp Tibor Zoltán új Könyve. A 82. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Fülöp Tibor Zoltán új Könyve-remélhetőleg egy sorozat első köteteként - amely mintegy 70 „huszárkonyhás” receptet, és megközelítőleg ugyanannyi hagyományőrzőt, hagyományőrző és katonai hagyományőrző szervezetet valamint rendezvényt mutat be olvasóinak, a teljesség igénye nélkül.
A könyv egyik célja a hagyományőrzésből kinövő új sütő-főző műfaj, a Huszárkonyha és létrejövő alkotásainak népszerűsítése. Másik legalább annyira fontos cél a ma élő és tevékenykedő hagyományőrzők és katonai hagyományőrzők minél szélesebb körben való megismertetése, s egyben egyfajta kordokumentum létrehozása, a jövő és az utódok számára. Mert nem lenne jó, ha az a sok-sok értékes ember, aki ma a magyar hagyományőrzés mezején vívja tiszteletre méltó harcát, munkássága végeztével a feledés ingoványába merülne! Jobb az, ha e könyv által is képet kaphatnak és emlékezhetnek majd rájuk a gyerekek, az unokák, a dédunokák, az ükunokák, és nem utolsó sorban a nemzet. Jobb az, ha ilyen formán is üzenhetünk az utókornak. Az viszont már legyen leszármazottaink dolga, hogy hogyan merítenek belőle hitet és erőt!
Somogyi Győző
A könyv ismertetői: - Keményfedeles, védőborítós vágott A/4-es méret, 324oldal, megközelítőleg 500 fényképpel illusztrált, tartalmilag a hagyományőrzésen túlmutató, történelmi időkbe gyakorta visszatekintő, néha komoly, máskor izgalmas, kalandos történetekkel tarkított jó hangulatú olvasmány, amely ajándéknak sem utolsó a kivételes napok, ünnepek alkalmával. - Bolti ár: 4 800 Ft. - Szerzőtől vásárolva: 3 900 Ft + postaköltség Fülöp Tibor Zoltán tel.: 70 600 3561; Villanylevélcím:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A Magyar Hagyományőr Világszövetség 2004. októberében HUSZÁRKONYHA elnevezéssel főző-sütő verseny-sorozatot indított útjára. A verseny eredeti célja a hazai gasztronómia népszerűsítése volt, tájjellegű ételek felkutatásával és új ételek megalkotásával. Az egyes főző és sütőversenyek hagyományőrző rendezvényekhez kötődtek, és kötődnek azóta is - ezeket mutatja be a TV Paprikán futó új sorozat. És, hogy milyen a huszár és a huszárkonyha? Fülöp Tibor Zoltán, a műsor házigazdája, és a MHVSZ ügyvezetője szerint olyan, aki - többek között "kedveli az életet, a jó bort és az éneket. Imádja az ellent ütni-győzni, de szeret jókat sütni-főzni. Ízleteset, leveseset - jól sütöttet, fűszereset. Szalonnásat, paprikásat - magyarosat - pálinkásan. Pálinkásan vagy borosan, mindegy az, csak okosan. Mert a huszár, ha főz, az nagy tudomány, messze földön híres néphagyomány. A huszár tehát, mint látjuk, forgat fakanalat - nem csak kardot - mert ő a konyhában is megvívja a harcot. Úgy a konyhában, mint a szabadtüzek torkában, s úgy a rostélynál, mint a nyársnál s a kondérnál. A bográcsnál és a kemencénél vagy a szemrevaló menyecskéknél. Hát ilyen is a huszár - na nem mindig - csak ha muszáj!"